A feltárások során a kaszárnyaépületek maradványain tűzvész nyomait találták. Az egyes helyiségek padlóján, a vízelvezető árkokban, az akkori utca szintjén nagy mennyiségű összetört, sok esetben egészben maradt edényt találtak, de voltak itt fegyverek, felszerelésrészek és nagy mennyiségben vasszegecsek (cipők tartozékai). Ennek alapján feltételezhető, hogy a katasztrófát váratlan germán támadás okozta.

A tábor keletkezéséhez és megszűnéséhez a legfontosabb támpontot mégis az éremleletek nyújtják. Leggyakoribbak Marcus Aurelius érméi a markomann háborúk idejéből, a legkésőbbi veretek a 178-as év decemberéből származnak, sőt 179. évi tavaszi veretek is előkerültek. A palánktábor megszűnését így elég nagy pontossággal a 179-es évre lehet tenni. Ez az időpont több szempontból is figyelemre méltó. A történelmi források alapján a markomannok és kvádok első támadása 170 körül lehetett. Abban az időben  pusztult el az észak-pannon táborok egy része, és elég jelentősen megrongálódott a brigetiói légióstábor is. A római támadás 172-ben indult el a kvádok ellen, és  a harcok egészen 175-ig folytak, amikor a császár békét kötött a markomannokkal és a kvádokkal. A germánok kénytelenek voltak elhagyni egy sávot  a Duna mentén, és átadni azt a rómaiaknak. Ezzel csak az összecsapások első fázisa  fejeződött be. 177-ben felújultak az északi határon a harcok.  Egy évvel későb kénytelen volt Marcus Aurélius  fiával, Commodusszal együtt elhagyni Rómát és visszatérni a harcok területére. 179-ben a rómaiak újabb ellentámadást indítottak. A markomannok és kvádok területein számos katonai alakulatot helyeztek el: kb. 40 000 fős  hadsereget vonultattak fel, amely ezen a vidéken telelt.

A palánktábor minden bizonnyal ebben az időben pusztult el, vagyis a markomann háborúk második fázisában. A tábor pusztulásának  pontos  ideje, a 179. év elárulja azt is, hogy a rómaiak pozíciója abban az időben még bizonytalan volt. A germánoknak sikerült ugyanis elpusztítani egy erődöt, amely egy légióstábornak az ellenerőde volt. Ugyanakkor bizonyos az is, hogy ez a tábor nem keletkezhetett a markomann háborúk kitörése előtt. Mivel már előtte egy alkalommal  a brigetiói tábort pusztítás érte, es ennek nyomai nem észlelhetők az izsai táborban. Bizonysággal feltételezhető, hogy a tábort csak a békekötés után építették, tehát 175 után. Nem úgy épült, mint ideiglenes szálláshely és felvonuló katonai támaszpont háborúk esetén, hanem mint állandó jellegű határ menti tábor. A helyőrségnek az lehetett a feladata, hogy ügyeljen a békeszerződés betartására, ellenőrizze a kvádok megmozdulásait a brigetiói tábor szélesebb körzetében, és így védje határvonalát az ellenséges áttöréstől. A feltárt fegyverek alapján (pl. a lovasok által használt hosszú kardok, íjászfelszerelések maradványai) feltételezhető, hogy a hadsereg nagyobb részét lovas íjászok alkották. Mivel a fennmaradt korabeli írásos emlékekben nem található utalás erre a táborra, nehéz meghatározni, hogy milyen alakulatról volt szó. A feladatát azonban nem tudta teljesíteni,  nem volt képes megvédeni a tábort  a germán támadás elől.